A Fehér Kereszt átadása és megszentelése

2019. augusztus 24.

https://www.koronafm100.hu/helyi-csaladok-ujitottak-fel-a-batyai-feher-keresztet

A kereszt átadásakor és megszentelésekor elhangzott ünnepi beszéd vágatlanul:

„Kedves vendégeink, barátaink!

Szeretettel köszöntök mindenkit, aki eljött a felújított Fehér kereszt ünnepélyes átadására és felszentelésére.

Bátya község legrégebbi szakrális építményét idén 250 éve, 1769-ben készítették a falu lakói. Akkoriban szinte kizárólag rácul beszéltek, ezért az első neve Bjeli Krízs volt. Később az ő-zős nyelvjárás miatt Fehér körösztnek, napjainkban pedig Fehér keresztnek nevezik. Eredetileg, feltehetően imahelynek szánták, hiszen építésének idején nem volt temploma Bátyának. A régi, melynek védőszentje Árpádházi Szent Erzsébet volt, a török dúlás idején leégett, a jelenlegi, Kisboldog asszony templom pedig csak 1780-ban lett kész. A hívek nagyon szerethették régi templomukat, mert úgy próbálták átmenteni, hogy tégláiból építették ezt az emlékhelyet. A szájhagyomány szerint még sokáig tartották az Erzsébet napi búcsút is, amelyre a környező falvak hívei is idezarándokoltak. Tetejét eredetileg apatin cserép, később bádog, majd beton borította. Nem csak építését, de későbbi felújításait is mindig környezetének lakói végezték. A legutóbbit 27 éve, 1992-ben Kapeller Károly szervezte, aki itt született és élt a kereszt szomszédságában. Karcsi bácsi leírásából tudjuk, hogy ezt a két Japán akácfát édesapja 1932-ben, az ő születésekor ültette. (ezek a fák tehát 87 évesek.) Talán a jelenlévők közül is van, aki emlékszik rá, hogy a 40-es évekig ezt a teret is Fehér kereszt térnek nevezték, melyet felirat is jelzett. Azt viszont már sokkal több környékbeli emlegeti napjainkban is, hogy egykor mennyit játszottak, fociztak e téren.

A mostani, kerek évfordulóra történő felújítás gondolata Vida Istvánban merült fel a tél folyamán. Egyszerűbb, szerényebb kivitelezést tervezett. Úgy gondolta, az építőanyag költségét összeszedi a közvetlen szomszédoktól, a kivitelezést pedig maga végzi el. Áprilisban megkezdve a munkát, sokan rácsodálkoztak, hogy egyedül, ingyen dolgozik. Talán ez, talán a szerénysége egyre több, egyre távolabbi lakost késztetett arra, hogy anyagilag támogassa e nagyszerű kezdeményezést. Az összefogás eredménye pedig egy igazán színvonalas, szemet gyönyörködtető építmény lett.

A Fehér kereszt ablakmélyedéseiben eredetileg is Mária képek voltak, melyeket az időjárás miatt időnként cserélni kellett. A jelenlegi képek és a tájékoztató írás már időtálló, porcelánra égetett. Ezek elkészítéséhez István komoly segítséget kapott, de a munkák megtervezése és kivitelezése kizárólag az ő érdeme. Vasas szakember lévén elkészítette és kipótolta a kovácsoltvas kereszt hiányzó részét. A tetőt, lábazatot időtálló nemes vakolattal borította, az építményt térkövekkel vette körbe, gondoskodott a vízelvezetésről és az újrafüvesítésről is. Dekoratív virágvázákat és egy gyönyörű padot is állított.

Elmondása szerint nem fejezte még be a munkát. A mély fekvésű téren gyakran megáll a víz, melynek elvezetése a következő feladat. Szép lenne, ha hivatalosan is visszakaphatná a tér eredeti nevét, esetleg a Nemzeti Zarándokút része is lehetne egyszer ez a gyönyörű építmény. És ha mindez a következő évben megvalósulna, 2020 aug. utolsó szombatján ismét összegyűlhetnénk a felújított tér avatására, felszentelésére. Az utána következő években pedig minden évfordulót egy szabadtéri misével ünnepelhetnénk meg.

Most pedig engedjék meg, hogy községünk valamennyi lakója nevében megköszönjem mindenkinek, aki anyagi vagy egyéb segítséggel hozzájárult a Fehér kereszt felújításához. Köszönöm elsősorban Vida István munkáját, és felkérem Anisity Ferencet, köszöntse valamennyiünk nevében egy kis ajándékkal.

Végül megkérem Halász Zsolt plébánost, falunk lelkipásztorát, mondja el ünnepi gondolatait, és szentelje fel a felújított Fehér keresztet. Előtte azonban szeretném, ha Szarvas Lajosné elénekelné a magyarok egykori himnuszát, a Boldog asszony anyánk kezdetű Mária éneket. Kérem az összegyűlteket a refrént énekeljük vele együtt.”

(Fotók a Galériában:http://batya.hu/galeria/)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük